Gyűlölöm néha azt a szentimentalizmust..és melankóliát, meg a szép után való
vágyakozást..amibe annyira de annyira bele lehet és tudok fulladni... :]
mondjuk itt jöhetne a kérdés ugye, hogy kinek mi az a szép...?
(nekem a szép az lehet gondolat,hang, érzés...beszélgetés, aminek tartalma is
van....és még tucatnyi más)
aztán küszködni az embernek hogy visszarángassa magát a "való életbe".
néha kizárnám az egészet.....a világot....olyan lenne mintha valami csodaszép
zenét hallgatnék...felülnék egy körhintára, becsuknám a szemem..és csak
nevetnék..és sokáig nem nyitnám ki.
és addig míg így vagyok, ne bántson senki..ne szóljon hozzám.
máskor meg? mennimenni...csinálni a rohadásig a dolgokat..aztán bezuhanni egy
ágyba..és csak aludni reggelig.
olyan lenni mint a lópokróc....és senki ne merjen hozzád túl közel jönni,
megismerni...ne legyen rád kiváncsi. mindent csak tárgyilagosan kezelni..és
megcsinálni.
fontosnak érezni magunkat...vagy éppen elbújni.
belemenni az éjszakába...ökörködni...semmit sem venni túl komolyan..örülni pár
szép és jó dolognak.
aztán meg jó lenne hazamenni, valami egész biztonságos kis helyre.
csudába..
bár a kettősség és a szélsőségesség szinte mindenben megvan.
2007.08.30.
