"Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ
törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat
ellenök. Mintha a vízcsepp azt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger. Vagy a
szikra: "Rajtam nem fog a tűz."
De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan
romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra
megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét-
vagy a pöcegödörbe kerül.
Az ember, testi mivoltában, nem is magasrangú eleme a világnak; inkább csak
szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él,
mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban,
jelentéktelen.
Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém- ezért soha nem
szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban.
Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze,
hanem értelme a világnak.
Ez az erő az emberi lélek.
Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas."
